Lángvágók martalékává vált 9 db M63-as

A 60-as évek végén a MÁV-nak égető szüksége volt nagyteljesítményű dízelmozdonyokra. 2000 lóerős mozdonyaik már voltak (ekkor még tőkés importból), de 3000-esek még nem. Mivel nem csak a MÁV járt ilyen cipőben, hanem a „baráti országaink" is, a szovjet külkereskedelem - felismerve a KGST piacban rejlő lehetőségeket - jelentkezett, hogy a vorosirovgrádi üzem legyártaná a MÁV-nak a kívánt mozdonyokat.

A tárgyalások sokáig folytak, mert a szovjetek nem tudták olyan paraméterekkel szállítani a mozdonyokat, amelyek a MÁV-nak megfeleltek volna. Mindeközben a háttérben a Ganz már elkezdte a hazai 3000 lóerős mozdony fejlesztését, amit a szovjetek nehezményeztek is, mondván a magyarok azért kekeckednek ennyire, mert saját mozdonyt akarnak gyártani.

„Azokat kizárólag exportra tervezzük" jött a magyar válasz. Ám mivel a tárgyalások a szovjetekkel továbbra sem vezettek eredményre a MÁV végül a Ganztól rendelte meg a mozdonyokat. (Az akkori kor politikai helyzetét figyelembe véve ez elég bátor lépésnek számíthatott)

Ilyen viharos kezdetek után kezdődhetett el a legerősebb és leggyorsabb hazai dízelmozdony gyártása. 1970-ben elkészült a két prototípus, amelyet további nyolc gép követett.

Az M63,001 a Ganz-MÁVAG udvarán 1971-ben

A Gyíkok - mert ez volt a becenevük - megjelenésük idején nemzetközi összehasonlításban is korszerűnek számítottak. A tervezőknek sikerült sokéves tapasztalatot átültetni az új gépbe, számos újítást fejlesztettek ki, és amiben nem volt kellő tapasztalatuk ott nem voltak restek külföldi licenszeket vásárolni.

Mégis, az első 10 gépet nem követték újabb megrendelések. A kezdeti sikerek szép lassan szertefoszlottak, és ha ma visszaemlékezünk a mozdonyokra, akkor inkább negatív hőként gondolunk rájuk.

Miért?

És itt kezdek átkötni az adattárházakhoz: "hiába korszerű ugyanis valami, ha azt nem lehet a gyakorlatban elfogadható szinten, lehetőleg csekély költségekkel, a lehető legkisebb üzemi kiesést okozva üzemeltetni".

Ha jó mélyre ásunk a mozdonykönyvekben, akkor láthatjuk, hogy a meghibásodások zömét azok a „Rendszeres apróbb meghibásodások adták, amelyek javítása viszonylag gyorsan és könnyen megoldható, de talpra állításig a gép nem tudja ellátni feladatát, hiszen szolgálatképtelen"

Hát igen. Milyen piszlicsáré hiba, ha nem tudjuk feltölteni adattárházunkat, mert egy olyan adat érkezik, ami nem fér bele a célmezőbe. Igaz? Hiszen elég csak átállítani a célmező típusát, és mehet tovább a betöltés... Csakhogy egy napig nem tudták használni a felhasználók az adattárházat, hiszen az „dög" volt, ahogy a gépészek mondanák...

„Mai szemmel nézve azonban az is világosan látszik, hogy a gyártó sem tudott olyan dokumentációt, kezelési és hibaelhárítási leírást készíteni, amely alkalmas lett volna a mindennapos használatra"

Ehhez sincs mit hozzátenni. Akárki akármit mind, jó minőségű dokumentációra mindig szükség van. És mint az M63-as sorozat példáján ezt megtanulhattuk, ennek hiánya simán vezethet oda, hogy az egész sorozat (esetünkben az adattárház) üzemeltetését megnehezíti.

„Sajnos az ipar illetve az üzemeltető MÁV elvileg azonos és deklarált érdekeltsége ellenére sem volt tökéletes az együttműködés a sorozat üzemeltetése során felmerülő hibák, bonyodalmak rendezése érdekében"

Mindkét félnek érdeke volt, hogy legyen a projektnek folytatása, hogy legyenek újabb M63-asok, ahogy egy adattárház építésnél is érdeke mindkét félnek, hogy legyenek újabb adattárház inkrementumok, fázisok. Ehhez azonban partnerek kellenek. Olyanok, akik tisztában vannak azzal, hogy ezt a mozdonyt, ezt az adattárházat csak KÖZÖSEN tudják SIKERRE vinni. Ha ezt nem ismerik fel idejekorán és nem sulykolják a munkatársaik fejébe, akkor könnyen eljuthat a projekt oda, hogy mindenki csak a maga rövidtávú érdekeit kezdi nézni, és a megoldás keresése helyett inkább ujjával a másikra mutogat.

Összefoglalva: Sokat tanulhatunk az M63-as mozdonyok esetéből. Hasonlóan egy mozdony fejlesztéséhez, egy üzleti intelligencia vagy adattárház projektnek sem ott van vége, hogy átvesszük az adattárházat, vagy az üzleti intelligencia rendszert. Az M63-as mozdony példáján keresztül megtanulhattuk, hogy hiába korszerű valami, „ha azt nem lehet a gyakorlatban elfogadható szinten, lehetőleg csekély költségekkel, a lehető legkisebb üzemi kiesést okozva üzemeltetni"

Ezek a hibák elkerülhetőek lettek volna? Nem tudom, mert nem értek a mozdony projektekhez. De egy adattárház esetében egy jó minőségbiztosító, egy tapasztalt projektvezető ezeket a jeleket már észrevette volna még az átvétel előtt. Persze választása nem biztos, hogy lenne - ahogy a MÁV-nak sem nagyon lehetett - de tudatos odafigyeléssel, erős minőségbiztosítással sok-sok felesleges költséget takaríthana meg ügyfelének.

Felhasznált irodalom: Indóház Extra papír alapú sajtó 2008 nyári száma