XX. Nyílt BI és adattárház projektvezető képzés

A BI és adattárház projektvezető tanfolyam célja, hogy felkészítse a leendő adattárház projektvezetőket, adattárház menedzsereket, üzleti intelligencia felelősöket egy adattárház vagy üzleti intelligencia projekt sikeres levezénylésére.

A tanfolyam elsősorban a megrendelő oldalon ülő leendő BI és adattárház projektvezetőknek, a bevezetéssel megbízott felelősöknek szól. Az Ő problémájukra fókuszál, az Ő problémáikra keresi a megoldást. De ez nem azt jelenti, hogy nem várjuk szállító oldalon ülőket. Sőt! Hogy egy korábbi adattárház projektvezető képzés résztvevőjét idézzem:

„Feltétlenül menjen el az is, aki a feladat előtt áll, az is, aki 20 éve csinálja, a beszállítók is és az is, aki nem vezeti/menedzseli, hanem "csak" részt vesz benne. Aki előtte áll, az felhasználhat azonnal 10 év tapasztalatot, Aki 20 éve csinálja, új szempontokat és ötleteket kap. A beszállítók jobban érzékelhetik, hogy mit várnak el tőlük, és ők mit várhatnak el a Megrendelőktől, Aki részt vesz benne, az tudja, hogy mire számíthat egy BI projekt kapcsán és milyen feladatai lesznek"

Fontos - és a tematikát épp e szemlélet szerint állítottuk össze - hogy az adattárház projektvezető tanfolyam nem egy technika tanfolyam. Nem írunk majd egy sor SQL kódot sem, nem beszélünk majd bitekről és bájtokról, de ugyanakkor szót ejtünk majd a fontosabb adattárház architektúrákról és egyéb, az adattárház stratégiai kérdéseit befolyásoló „technikai" kérdésről is.

Végig fogunk menni egy adattárház projekt összes szakaszán a scope meghatározásától kezdve az ajánlat elkészítésén keresztül egészen az átadás utáni feladatokig, így annak is érdemes eljönnie, akinek nincsenek projektvezetői ambíciói, hiszen a tanfolyamon átfogó képet fog kapni az adattárház építés folyamatairól.

Az adattárház projektvezető képzés oktatási módszertanáról

A tematikát úgy állítottuk össze, hogy az, az első lépéstől az utolsóig végigvigye a leendő projektvezetőt a sikeres adattárház vagy üzleti intelligencia rendszer bevezetésen egészen az átadásig függetlenül attól, hogy mennyi tapasztalata van, használt-e már korábban adattárházat vagy sem, és hogy mekkora adattárház vagy üzleti intelligencia rendszer bevezetésre készül.

Előzetes tematika

  1. Bevezetés
    1. Alapfogalmak tisztázása: Mi az az adattárház, üzleti intelligencia rendszer, miért döntenek a cégek adattárház mellet Magyarországon, stb
    2. A BI és adattárház projektek általános bemutatása. (Fázisok, mérföldkövek, tipikus leszállítandók)
    3. A projektvezető feladata, munkaköri leírása
  2. Teendők a kezdetektől az ajánlati felhívás kiküldéséig
    1. A projekt céljainak és sikertényezőinek meghatározása: Hogyan, milyen célok lesznek jók?
    2. Üzleti igények összegyűjtése és priorizálása: Hogyan kezdjen hozzá? Milyen információkat kell begyűjtenie? Hogyan kérdezzen, kitől kérdezzen, mit kérdezzen, milyen mélységig kérdezzen? Mi lesz az ön feladata és mit kell a szállítóra bíznia? Hogyan priorizálja az üzleti igényeket?
    3. Forrásrendszerek azonosítása, és előzetes felmérése: Fontosabb forrásrendszeri mérőszámok. Milyen adatokat kell az ajánlati felhíváshoz csatolni, hogy a szállító minél jobban fel tudja mérni a munka nagyságát? Milyen forrásrendszeri kockázatok veszélyeztetik a bevezetést? Hogyan becsülhető meg az adatok tisztasága, minősége?
    4. Projekt kezdeti terjedelmének (scope) meghatározása: Mit tartalmazzon a scope dokumentum?
    5. A projekt team összeállítása: Ki legyen benne, ki ne legyen benne, hogy nézzen ki a projektszervezet, kinek mi legyen a dolga, kinek mennyi időráfordítást kell majd biztosítania?
    6. Motiváció és konfliktuskezelés a projekt teamen belül. Hogyan motiválhatjuk a projekt résztvevőit? Milyen konfliktusok fognak felszínre kerülni a projekt során és hogyan kerülje el őket? Az üzleti területek és az IT kapcsolata, együttműködésének javítása.
    7. Eszközválasztás: Milyen szoftverekre lesz szüksége a bevezetéshez? Milyen eszközt válasszon, mitől függjön a döntése, Ki válassza ki az eszközt?
    8. Nyers hardverméretezés: Ökölszabályok és segédletek a hardver méretezéséhez, a büdzsé nagyságának meghatározásához.
    9. Teszt, fejlesztői és éles környezetek: Mik ezek? Mennyibe kerülnek az egyes alternatívák megvalósítása? Milyen szoftverek szükségesek hozzá? Melyik a leghatékonyabb megoldás
    10. Az architektúra kiválasztása: Adattárház architektúrák bemutatása, előnyök, hátrányok. (Sok-sok adatpiac kontra adattárház, normalizált vs csillagsémás, egy-két-három rétegű adattárház architektúrák bemutatása, ...)
    11. Kockázat elemzés: Milyen belső kockázatok veszélyeztetik a projekt sikerét? Melyek lesznek ezek közül amelyekkel együtt kell majd élni, melyek lesznek azok amelyek csökkenthetőek vagy kiküszöbölhetőek? Hogyan azonosíthatjuk őket?
    12. Előzetes projektterv. Mit kell tartalmaznia, miért kell elkészítenie, ...
    13. Büdzsé nagyságának meghatározása: Hogyan határozza meg a büdzsé nagyságát? Mennyit különítsen el? Milyen elsőre nem látható költségek merülhetnek fel?
    14. Megtérülés számítás (ROI). Hogyan igazoljuk a menedzsmentnek számokkal, hogy meg fogja érni a bevezetés? Kemény és puha kritériumok és súlyozásuk, valamint a megtérülés számítások tipikus hibái.
    15. Adattárház projektek dokumentálása
    16. Mitől félnek a szállítók: Bújtatott BPR, evés közben jön meg az étvágy, útközben megváltozik a cél, ...
  3. Ajánlati felhívás készítése
    1. Iskolák a mindent ajánljon a szállítótól a mindent mondjuk meg a szállítónak-ig
    2. Mit tartalmazzon és mit ne?
    3. Ajánlati felhívások tipikus hibái
    4. Kiküldés előtti utolsó ellenőrzések (csekklista)
  4. Feladatok a kiküldéstől az ajánlatok beérkezéséig
    1. Belső és külső projektkommunikáció megtervezése
    2. Előszerződés megszövegezése. Mi ez és miért van rá szükség?
  5. Az ajánlatok kiértékelése/ Szállítóválasztás
    1. Shortlisting, ártárgyalások levezénylése.
    2. Alku. Hol fog tudni alkudni és hol nem?
    3. Mennyire/hogyan kell figyelembe vennie a szubjektív tényezőket
    4. Hogyan prezentálja az ajánlatokat a döntéshozóknak? Milyen kínos kérdéseket fog feltenni a menedzsment a győztesnek/vesztesnek jelölt szállítókról, az ajánlatokról?
  6. Szerződéskötés
    1. Mire térjen ki a szerződében, mit szankcionáljon, hogyan szankcionáljon
  7. Projektvezetés a bevezetés közben
    1. Felkészülés a fizikai projektkezdésre: Operatív teendők az megállapodás és a fizikai munkakezdés előtt.
    2. Feladatok a BI vagy adattárház bevezetés közben
    3. Változások kezelése (Hogyan, felelősség megállapítása, pratikák)
    4. Rendszeres és ad-hoc kommunikáció: Mit kommunikáljunk a menedzsmentnek, a projekt teamnek? Mit kommunikáljon a szállító felénk?
  8. A minőségbiztosításról dióhéjban
    1. Mit kell ellenőrizni a bevezetés során, mit kell ellenőrizni az átvétel előtt?
  9. Élesbe állás, Átvétel
    1. Ki fogja átvenni az adattárházat?
    2. Tesztek céljai és fajtái
    3. A projekt team feladata az átvétel során
  10. Átvétel utáni feladatok
    1. Vállalati belső BI vagy adattárház marketing
    2. Az adattárház vagy BI rendszer integrálása a szervezet folyamataiba
    3. Vajon megérte a bevezetés (utókalkuláció)
    4. Felkészülés a következő fázisra...
  11. Összefoglalás

Miben különleges a BI és adattárház projektvezető képzés?

A BI és adattárház projektvezető képzésen kívül nincs ma Magyarországon egy olyan tanfolyam sem, amelyik az adattárház bevezetések módszertanával és az adattárházak "soft" oldalával foglalkozik 

A workshop másik különlegessége, hogy az oktató nem oktató, hanem egy gyakorló szakember, aki nap mint nap azért küzd a vállalatoknál, hogy sikeres legyen az adattárház bevezetés. Hogy ne legyen csúszás, hogy azt kapja a megrendelő, amit megálmodott. 

Ki lesz az oktató?

Kővári Attila, aki 20+ éve foglalkozik adattárházak tervezésével és bevezetésével. Eddig több mint 50 BI/adattárház rendszert tervezett és több mint 100 adattárház projekten vett részt. Vezetett projeket, dolgozott projekteken mint szakmai projektvezető, minőségbiztosító, tesztmenedzser és tanácsadó. Moderált szállítói megbeszéléseket, segített szállítót választani, dolgozott ki ajánlati felhívásokat és mediátorkodott elmérgesedett projekteken.

10+ éve oktat és ezidő alatt több mint 60 vállalatnak adta át az adattárházak bevezetésének módszertanát.

Mit vihet haza a tanfolyamról?

300+ diát, és sok-sok template-et, azonnal használható mintát, segédanyagot, dokumentumot amit az adattárház bevezetés során használhat.

Részvételi lehetőségek:

A BI és adattárház projektvezető képzésen kétféleképpen tud részt venni:

Nyílt képzés

Időpont: 2024. szeptember 25.

Ár:

  • 2024. szeptember 11. éjfél előtti regisztráció esetén: 79 900 Ft + áfa/fő
  • 2024. szeptember 11. éjfél utáni regisztráció esetén: 99 900 Ft + áfa/fő

Hozza el kollégáit is akik 20 eFt kedvezményt kapnak a tanfolyam árából.

HelyszínUrbanFood (1013 Budapest, Attila út)

Kihelyezett képzés

Időpont: Kb. 3-4 hét múlva

Ár:

  • 399 eFt + Áfa / alkalom
  • A résztvevők száma max 16 fő.
  • 6 fő fölött ez kedvezőbb, mint a nyilt BI & DW projektvezetői képzés.

A tanfolyam ára független a résztvevők számától.

Helyszín:Az Önök telephelyén


Megj: A képzés összegét ÁFA fizetési kötelezettség nem terheli

Maradt még kérdése?

Ha maradt kérdése a BI és adatárház projektvezető tanfolyammal kapcsolatban, akkor kérem keressen az elérhetőségek egyikén.